Patika Egészségpénztár
Hír
Új szolgáltatást ajánlunk pénztártagjainknak (2020.08.04.)

A hazai privát piacon egyedülálló Walk-IN Centerben bejelentkezés nélkül gyógyulhatnak pénztártagjaink. A 3 milliárd forintos befektetéssel létrejött Wáberer Medical Centerben májustól az Ortopédiai és Mozgásszervi Centrum, júliustól pedig Kardiológiai Centrum is várja a betegeket.

A Wáberer egyre bővülő szolgáltatásaival attól szeretné megkímélni betegeit, hogy a tüneteik alapján, vagy a „Dr. Google” segítségével döntsék el, milyen szakorvosi segítségre van szükségük – írja az Mfor.hu.

Dr. Sárosi Balázs sürgősségi főorvos – aki angliai évek után tért vissza a magyar egészségügybe –, a járóbeteg-divízió és a Walk-IN Center vezetője szerint, a magyar állami kórházak nagy hiányossága, hogy a triázs-rendszere csak a legsúlyosabb eseteket látja el, pedig sok olyan probléma van, amit ugyanúgy sürgősen meg kell nézni, még ha nem is életveszélyes helyzetek. A Walk-IN Centerben erre nyílik lehetőség: az ellátás időtartama 1–4 óra, azaz a beteg egy órán belül orvos elé kerül, s a vizsgálatokkal együtt is maximum 4 órát tölt az intézményben. – Itt középpontban az ügyfélélmény áll. Nálunk nem a páciens feladata, hogy a saját betegútját megtervezze – tette hozzá.

A sürgősségi ellátásra hajazó Walk-in Centerben minden rendelkezésre áll az akut betegellátáshoz: bejelentkezés nélkül, egy órán belül ellátást kapnak az akut, nem életveszélyes, de gyors orvosi ellátást igénylő betegséggel vagy sérüléssel érkezők. A kivétel nélkül a sürgősségi ellátásra specializált orvosok ezután, ha szükséges, házon belül átirányítják a betegeket a megfelelő specialistához. – A pácienseknek így lekerül a válláról a teher, hogy a tünetek - vagy az interneten talált félinformációk - alapján maguk döntsék el, milyen szakorvoshoz forduljanak – magyarázta Mári Róbert, ügyvezető igazgató.

A hazai magánszolgáltatók közül elsőként a WMC júliusban tesztüzemmel indult kardiológiai szakellátásában várják a pacemakerrel élőket is: a pacemaker-ICD ambulancián a legtöbb itthon beültetett ingerületképző és -vezető eszköz rendszeres felülvizsgálata és programozása is elvégezhető.

A WMC 70 főállású és közreműködő orvosa közül 15-en külföldről költöztek haza.

A klinika alapító tulajdonosa, Wáberer György szerint a magyar egészségügyre nem lehetünk büszkék, ezért vágott bele 25 év logisztikában eltöltött idő után épp az egészségügybe. Az egyik legfontosabb célként azt jelölte meg, hogy a 21. század követelményeinek megfelelő, 2500 négyzetméteren működő klinikán a lehető legrövidebb idő alatt orvos elé kerüljön a páciens. Másik célja az, hogy a prevenciót és az egészségtudatosságot kialakítsa a fiatal generációban, melyet rájuk szabott szűrőprogramokkal szeretnének elérni. Legkorábbi szűrőprogramjukat 6 hetes kortól lehet igénybe venni.

Hatalmas verseny, jelentős iparági befektetések és immár két számjegyű növekedés tapasztalható a magán egészségügyi szektorban. Egyes statisztikák szerint közel 1000 milliárd forintot költöttek tavaly a magyarok az állami gyógyintézményeken kívül. Ennek ellenére Wáberer György újságíróknak válaszolva elmondta, ez nem gyors megtérülésű iparág, ezért 10 éves megtérülési időben gondolkodnak a 3 milliárd forintos befektetéssel létrehozott klinika esetében. Idén kb. 800 millió – 1 milliárd forintos árbevételt terveznek, 2–3 éven belül 2,5–3 milliárd forinttal számolnak. 

Fotó: WMC

<< VISSZA