Független szakértők is az egészségpénztári megtakarítást ajánlják

A szakorvosi rendelések területén mostanra komoly technikai felkészültséggel rendelkeznek a magánintézmények, miközben az állami ellátásban a várólisták egyre hosszabbak, az ellátás körülményei romlanak.


2022-08-04

A magánszektor forgalma 2020-ban több mint 900 milliárd forint volt, ami az ország egészségügyi kiadásainak egyharmada. Az Ernst&Youngnak pedig az elmúlt két évről készített felmérése azt mutatja, hogy ez alatt az időszak alatt 44-ről 63%-ra nőtt a magánegészségügyet használók száma. Minden korosztályban bővülést mértek, ami ugyanakkor a fiatalok esetében a legnagyobb mértékű – írja a 24.hu.

A zsebből költött egészségforintok aránya Magyarországon lényegesen meghaladja az uniós átlagot. A KSH kimutatása szerint a háztartások 2020-ban összegen 893,4 milliárd forintot költöttek az egészségükre, ami, figyelembe véve a mostani inflációs környezetet, rezsiárak emelkedését, egyéb gazdasági megszorításokat, komoly gazdálkodási kihívás elé állíthatja az átlag családokat. A 24.hu-n megjelent cikkben Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője azt javasolja az érintetteknek, költsenek egészségpénztáron keresztül, hogy spóroljanak az eddig megszokott módon igénybe vett szolgáltatások árán.

A független pénzügyi szakértő így számol: az egészségpénztári számla fenntartása ugyan pénzbe kerül, hiszen a pénztár a befizetéseinkből működési költséget von le, ami általában 5–8 százalék körül mozog – a Patikapénztárban mindössze 6% –, de még így is megéri fenntartani az egészségszámlát. Az adókedvezménnyel ugyanis gyakorlatilag 10 százalék feletti hozamot érhetünk el az egészségpénztárral. A spórolással pedig lehetővé válhat, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben is igénybe vegyünk magánellátást, amelyet sokan valószínűleg egyre kevésbé engedhetnek majd meg maguknak.

Pénztárunk tapasztalatai szerint a leginkább tudatos és előrelátó tagjaink a megtakarításukat tovább növelik a prevenciós vizsgálatok után járó 10%-os adó-visszatérítéssel – vagyis a befizetések mellett, ebben az esetben a költést is támogatja az állam – vagy 24 hónapos lekötéssel. Utóbbi után a lekötés évében jár az extra 10% visszatérítés. Sőt! A KATA hatálya alól kiszoruló vállalkozók számára is jó megoldás lehet az egészségpénztár, hogy legalább évi 150 ezer forintot visszakapjanak a megnövekedett adóterhükből!

Persze a nagy kérdés, hogy tudok-e ugyanazért a szolgáltatásért a bankkártyánk helyett patikakártyánkkal fizetni. Gergely Péter erre is megnyugtató választ ad, hiszen a pénztárban elszámolható termékek, és az igénybe vehető szolgáltatások köre is széles.

Az mindenki számára egyértelmű, hogy a gyógyszertárban, gyógyászati segédeszközboltban vásárolhatunk patikakártyával, de kevesebben tudják, hogy bizonyos besorolású cipőért, légtisztítóért, gravitációs padért, matracért, irodaszékért és okosóráért is fizethetünk az egészségpénztári számlánk terhére. Egy kisbaba számára pedig gyakorlatilag minden szükséges babaápolási terméket és eszközt megvásárolhatunk, beleértve a bébiőrt és a légzésfigyelőt, de a pelenkát is – mutat rá Gergely Péter. A pénztártagnak vagy a családtagjának a fogorvosi, a nőgyógyászati, a szemészeti, a bőrgyógyászati vagy a belgyógyászati ellátás költségeit sem kell zsebből fizetni. Finanszírozhatunk innen meddőségi kezeléseket, rehabilitációt vagy szenvedélybetegségről leszoktató terápiákat, laborvizsgálatot, röntgent, MR-t, CT-t, járhatunk gyógymasszázsra és fizioterápiás kezelésekre is.

A szolgáltatások esetében érdemes előre tájékozódni, hogy az adott rendelőnek van-e szerződése a pénztárral. Ha nincs, vegye fel velünk a kapcsolatot a szolgaltato@patikapenztar.hu címen és adja meg a szolgáltatója nevét és címét, hogy munkatársaink kialakíthassák vele az együttműködést.

Borítókép: mingwei-lim / unsplash

Ezek is érdekelhetik...

Élménnyé tettük az azonosítást!
Élménnyé tettük az azonosítást!

Sem személyes jelenlétre, sem az okmányok postázására nincs szükség ahhoz, hogy a törvény által előírt teljes körű azonosítást elvégezze vagy a személyes adatainak módosítását bejelentse.

Elolvasom
Augusztusi akciók a Pénztárboltban
Augusztusi akciók a Pénztárboltban

Tagjaink egyre többet vásárolnak a közelmúltban indult webshopunkban. Ezúttal az internetes áruház augusztusi kiemelt kínálatában tallóztunk.

Elolvasom
Hogyan hat az infláció az egészségpénztárra?
Hogyan hat az infláció az egészségpénztárra?

A Magyar Nemzeti Bank 11–12,6%-os inflációt vár 2022-ben, jövőre pedig 8% körül alakulhat a pénzromlás. Vajon biztonságban van a pénzünk az egészségpénztárban?

Elolvasom
Az iskolakezdésben is segít az egészségpénztár
Az iskolakezdésben is segít az egészségpénztár

Idén augusztusban várhatóan sok család kiadásai megugranak többek között a növekvő rezsiköltségek miatt. Ráadásul az iskolakezdés is közeleg, ami szintén költségeket jelent a szülők számára. Utóbbin enyhíthet az egészségpénztár.

Elolvasom
Miért hagyják ott a munkahelyüket az emberek?
Miért hagyják ott a munkahelyüket az emberek?

Magyarországon 2021-ben 32%-ra ugrott a fluktuáció a HR-Evolution Kft. országos fluktuációkutatása szerint. Az elvándorlás nemcsak fokozódott, hanem mélyült is: már a fehérgallérosokat is érinti. Egészségpénztári juttatással azonban fékezhető a felmondási hullám.

Elolvasom