2024-ben indul a Humán Immun Projekt

A globális felmérésben az emberi immunrendszer sajátosságainak megismerését tűzték ki célul. A hatalmas projekt a tervek szerint 2033-ig tart.


2024-02-05

Az immunrendszer részletes megismerését célzó kutatás hozzájárulhat a gyorsabb, olcsóbb, személyre szabottabb gyógyításhoz, új gyógyszerek és terápiák kifejlesztéséhez, és végső soron az egészségügyi egyenlőséghez úgy, hogy a leginkább veszélyeztetetteket védi. A kaliforniai központú projekt résztvevői tudományos kutatóintézetek, civilszervezetek, amelyek kutatómunkáját mesterséges intelligencia is segíti.

A hasonló, immunológiai felmérések eddig leginkább az európai, illetve az észak-amerikai lakosság körében készültek, ezzel viszont az emberiség legnagyobb része kimaradt a vizsgálatokból – az új projekt ezen is változtatni szeretne. Minden lakott kontinensen mintákat gyűjtenek majd, mintegy 300 helyszínen, és az egyes egyének teljes egészségügyi profilját rögzítik. A tervek szerint az újszülöttektől az aggastyánokig, a szegénytől a gazdagig, az egészségesektől a különböző betegségekben, autoimmun elváltozásokban szenvedőkig, igen sok embert vonnak majd be a felmérésbe.

Elsőként néhány helyszínen próbafelmérések készülnek, aztán ezek adatelemzéseit követően az „éles” vizsgálatokhoz már finomhangolt módszerekkel fognak hozzá a kutatók. Az első öt év az adatgyűjtésről szól, ezt követi az adatok elemzése. Az elemzés során készül majd olyan immunológiai MI modell, amely a gyógyítást, a gyógyszerkutatást segíti.

Az egyes vizsgálati alanyok esetében elkészítik az illető teljes genom felmérését és a génkifejeződést (vagyis nemcsak azt, hogy milyen génekkel rendelkezik, hanem azt is, hogy ezekből mi és mennyire aktív). Megvizsgálják az immunrendszert kitevő sejteket, felmérik azok mennyiségét és változatait, valamint a kommunikációjukban használt fehérjéket. Felmérik a sejtek anyagcseréjében részt vevő molekulákat, és a bélmikrobiomot, valamint annak az immunrendszerrel való összefüggéseit.

Forrás: Greendex Szemle/National Geographic

Borítókép: created by www.freepik.com/kjpargeter

Ezek is érdekelhetik...

Egyre megfontoltabbak a családok
Egyre megfontoltabbak a családok

Minden negyedik, a bankok által folyósított lakáshitel támogatott formában, CSOK Plusz hitelként kerül az ügyfelekhez – mutat rá a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A családok megfontoltságát jelzi az is, hogy egyre többen veszik igénybe az egészségpénztárak lakáshitel-törlesztési támogatását a havi kiadásaik csökkentése érdekében.

Elolvasom
A kártyás fizetés mindent visz!
A kártyás fizetés mindent visz!

A bankkártyás fizetések száma nőtt, míg a készpénzhasználat csökkent az országban – derül ki az MNB második negyedévre vonatkozó adataiból. Ugyanez igaz az egészségcélú költésekre is: a patikakártyás fizetések lekörözték a készpénzes vásárlásokat összegben és darabszámban is.

Elolvasom
Trendteremtő fizetési megoldások a Patikapénztárban
Trendteremtő fizetési megoldások a Patikapénztárban

Az Azonnali Fizetési Rendszerre épülő fizetési megoldások kapcsán számos új lehetőséggel találkozhatunk a boltokban. A Pénztár is lépést tart a banki innovációkkal, hogy minél kényelmesebbé és olcsóbbá tegye tagjai számára a pénzmozgást.

Elolvasom
Újabb lökést kaphat a prevenció
Újabb lökést kaphat a prevenció

Elkészült a kormány tízéves nemzeti népegészségügyi stratégiája, amely a prevenciós szemléletet és a korai betegségfelismerést helyezi a fókuszba. Az egészségpénztárak számára ez egyáltalán nem új irány, hiszen tagjaink 10% adókedvezményre jogosultak az ilyen célú kiadásaik után.

Elolvasom
Ha baj van, áldozunk a magánorvosra
Ha baj van, áldozunk a magánorvosra

Gazdasági szakemberek és a magánegészségügyi szolgáltatók vezetői fejtették ki véleményüket a hazai egészségügyi ellátás minőségi és finanszírozási kérdéseiről a Portfolio Private Health Forum 2024 konferenciájának délelőtti szekciójában. Abban mindenki egyetértett, hogy olyan rendszerre van szükség, amely kiszámítható és az együttműködésre épít.

Elolvasom