Sok esetben szülőként későn vesszük észre, hogy milyen fontos lett volna gyermekünk pénzügyi tudatosságának fejlesztése. Ugyanez igaz az egészségtudatosságra is, amelyet szintén érdemes már gyerekkorban kialakítani, fejleszteni.
2023-09-06
Pszichológusok szerint a gyerekek már egészen kis korban, akár 2-3 évesen is fogékonyak az újdonságokra. Ezért érdemes minél előbb, az adott életkornak megfelelő módon eljuttatni hozzájuk például a pénzügyi ismereteket vagy rávezetni őket az egészséges életmód fontosságára. Mindkettő nélkülözhetetlen tudás ahhoz, hogy valaki később jól boldoguljon az életben, maximálisan kihasználja a lehetőségeit. Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk tudatos felnőtté cseperedjen, szülőként a mi felelősségünk, hogy átadjuk neki a tudást.
A legerősebb befolyásoló tényező a szülői minta. Még a kisebb gyereknek is érdemes elmagyarázni, hogy mit jelent az egészségpénztári tagság, miért fontos, hogy minden hónapban rendszeresen félretegyünk a kasszába, egészségesen táplálkozzunk, szűrővizsgálatokra járjunk. A példamutatáson túl a gyakorlati megvalósításba is bevonhatjuk a gyereket úgy, hogy szolgáltatásra jogosultként megjelöljük őt. Így úgy fogja érezni, hogy ő is hozzájárul a családi kiadások kézben tartásához és az egészséges életmód is az értékrendje részévé válik.
Amikor pedig a gyerekünk betöltötte a 16. évét, kérjünk neki társkártyát, ami a patikakártyán levő megtakarításunk vele való megosztását jelenti. Ebben a gesztusban mindaz benne van, ami szülőként nagyon fontos feladatunk: gondoskodunk szavak nélkül és kifejezzük, hogy maximálisan bízunk benne. A társkártyával szimbolikusan átadjuk gyermekünknek azt a tudást, amelyet mi már megszereztünk, és ami könnyebbé teszi az életét nem csak fiatalként, hanem később is.
A társkártya a fő patikakártya teljes egyenlegét korlátozás nélkül elérhetővé teszi a társkártya-tulajdonos számára, így a családtagok egymástól függetlenül, különböző helyszíneken, akár egyazon időben is kihasználhatják az adóvisszatérítéssel támogatott megtakarítást. Társkártyát a társkártya-igénylő lapon lehet igényelni a megjelölt közeli hozzátartozónak (házastársnak, gyermekeknek, szülőknek, nagyszülőknek, élettársnak, stb.). Díja 2500 forint és 4 évig érvényes.
A Pénzcentrum körképében annak járt utána, mennyire jellemző, hogy pénztári megtakarításból fedezze valaki a jelzáloghitele havi törlesztőjének részét esetleg egészét. Miért éri meg? Mert így 20%-kal mérsékelhetjük a hitelterheinket.
ElolvasomA Semmelweis HELP névre hallgató applikáció és weboldal abban nyújt segítséget a szülőknek, hogy a gyermekeik betegsége, vagy balesete (égés, állati harapás, rovarcsípés stb.) esetén mikor kell elindulniuk az ügyeletre, kórházba, illetve otthon hogyan enyhíthetők az észlelt tünetek.
ElolvasomÚristen, milyen nehéz a gyerek iskolatáskája! – kiállt fel sok szülő mostanában. Sajnos ilyenkor derül ki, hogy a gyerek által választott trendi modell nem ideális mindennapi viselet. Érdemes megfontolni a gerincgyógyász szakorvos tanácsait táska, íróasztal vagy szék vásárlásakor.
ElolvasomA mai világban sajnos elég nehéz, bár nem lehetetlen betartani azokat a szabályokat, amelyekkel megőrizhetjük egészségünket – írja a Webbeteg.hu
ElolvasomA Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint 2023. második negyedévében jelentősen növekedtek a háztartások hitelintézetektől felvett fogyasztási hitelei és nőtt az elmúlt évben a lakossági folyószámlahitel-állomány is.
Elolvasom