A Harvard Egyetem kutatóinak vizsgálata szerint akár 13%-kal is növelheti a demencia kialakulásának kockázatát a vörös húsok fogyasztása – idézi a Neurology tudományos lapban megjelent publikációt a HVG.
2025-02-05
A vörös húsok fogyasztását a kutatók korábban már összefüggésbe hozták a daganatos megbetegedések kialakulásával, pontosabban azzal, hogy növelheti a rák kockázatát. De a hús előállítása más módon is káros: a marhatenyésztés miatt Dél-Amerikában jelentős mértékben pusztítják az erdőket, arról nem is beszélve, hogy nagy mennyiségű metán kerül miatta a levegőbe, miközben jelentősen növeli a vízfelhasználást – mutat rá a hvg.hu cikke.
A kutatók most 133 771 amerikai ember egészségügyi adatait nézték át, amit 43 éven keresztül rögzítettek két adatbázisban. Azt vizsgálták, hogy van-e összefüggés a táplálkozás és a demencia kialakulása között. Arra jutottak, hogy ha valaki mindennap nagyjából egy hot doghoz való mennyiségű vörös húst eszik meg, az 1,6 évvel gyorsítja fel a kognitív öregedést. A vizsgálatban résztvevők közül 11 173 embernél alakult ki demencia. Az ő esetükben a napi étkezésük átlagosan negyede vörös húsból állt, vagy valamilyen feldolgozott húst tartalmazott. Ez a mennyiség 13%-kal növelte a demencia kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik csak egy kis adag vörös húst fogyasztottak el.
A kutatók a jövőben azt is szeretnék megtudni, miért vezethet a vörös hús fogyasztása demenciához. Minden esetre a szakemberek ezért úgy vélik, a kognitív egészség érdekében a kevesebb húsfogyasztást kellene előtérbe helyezni – írja a Science Alert.
Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat ahhoz, hogy gyerekjáték legyen az adó-visszatérítés igénylése. A hibátlan kitöltéshez szüksége lesz a tőlünk kapott adóigazolásra is.
Elolvasom2025. január 1-től megszűnt az AVDH. Felmerül a kérdés, hogy jelenleg milyen módon lehet digitálisan aláírt dokumentumot létrehozni, amelyet a Pénztár hiteles iratként elfogad az ügyintézés során.
ElolvasomA Pénztárboltban korosztálytól függetlenül bárki találhat olyan terméket, amelyet kényelmesen és biztonságosan megvásárolhat patikakártyájával. Nem kell üzletről üzletre szaladgálni, ráadásul az internetes beszerzés a vásárlás környezettudatos formája.
ElolvasomMagyarországon már 16 hónapja az egészségügyet tartják a legaggasztóbbnak a magyarok az Ipsos felméréssorozata szerint.
ElolvasomZajlik a cégeknél az idei cafeteria nyilatkoztatás, amely következtében egyre több új belépő érkezik a Pénztárba. Hiába jelent meg idén néhány új, kedvezményes adózású juttatás, az egészségtámogatásokat nem lehet kiütni a nyeregből.
Elolvasom