Az óvodás és iskoláskorú gyermekek, illetve a felsőoktatásban tanulók tanulmányaival kapcsolatos kiadásokat is egyre többen fedezik az egészségpénztárból, kihasználva a befizetések után járó 20%-os állami támogatást.
2022-09-05
A Pénztár tanévkezdési szolgáltatását általában tankönyv, füzetek, ruházat, cipő árának támogatására veheti igénybe az a pénztártag vagy a szolgáltatásra jogosult kedvezményezettje, aki a közoktatásról szóló törvényben meghatározott gyermek után családi pótlékra jogosult. Az óvodás, általános vagy középiskolás tanulókra vonatkozóan igényelhető támogatás éves maximuma gyermekenként a tárgyév első napján érvényes havi minimálbér. Idén tehát az iskolához kapcsolódó kiadásokra összesen 200 000 forintnyi számlát tud elszámolni. A befizetés után 40 ezer forint szja-visszatérítésre számíthat, azaz 40 ezer forinttal járul hozzá az állam a tanévkezdéshez.
Szintén évi 200 000 forintot lehet igényelni 25 évesnél nem idősebb egyetemi, főiskolai hallgatók tandíjára (nappali, esti, levelezőképzés vagy távoktatás esetén is) kollégiumi vagy albérleti költségeire. Akár a 25 évesnél nem idősebb pénztártag saját jogán is igénybe veheti a szolgáltatást, de a szülő is jogosult ilyen jogcímen számlát elszámolni.
Figyelem! A törvényi előírás szerint a Pénztár kizárólag a 180 napja az egyéni számlán lévő egyenleg terhére tudja elszámolni a számlákat. Ez a szabály nem vonatkozik azonban a személyi jövedelemadó-visszatérítésre, az egyéni számlákon jóváírt hozamra, sem a munkáltatói célzott támogatásra.
Egyre több cég ajánlja fel munkavállalóinak, hogy a bérnél kedvezőbben adható támogatás révén hozzájárul az idei tanévkezdéshez tompítva így az infláció és a megnövekedett rezsiköltségek okozta nehézségeket. Ez történhet a cafeteriakeret megemelésével vagy azon felül, egyszeri juttatásként. Érdemes élni a lehetőséggel, egyrészt azért, mert a támogatást azonnal lehet költeni. Másrészt összehasonlítva egyéb cafeteria-elemekkel, magasabb összeg kerül a munkavállaló számlájára, mivel a munkáltató számára a juttatás adómentes. Attól sem kell megijedni, hogy az igénybevett támogatás után a pénztártagnak 24,92%-os adófizetési kötelezettsége keletkezik. Ezt a pénztár által kiállított adóigazolás alapján a májusi adóbevallásban kell bevallani és ezt követően befizetni.
Hogyan tudom elszámolni a számlákat?
A számla vevő rovatában a Pénztár szerepeljen így: Patika Egészségpénztár, 1022 Budapest, Bimbó út 18., adószám: 18238949-1-41. Ezen felül a számlán fel kell tüntetni a pénztártag kártyaszámát és lehetőség szerint a pénztártag vagy a szolgáltatásra jogosult nevét is. Amire figyelni kell, hogy kizárólag a tanév első napját megelőző 15 napon belül és a tanév utolsó napját követő 15 napon belül kiállított számlákat tudjuk elszámolni a kiállítástól számított 120 napon belül.
Az elektronikus számlákat az onsegelyezo@patikapenztar.hu címre küldje el, a papír alapú számla eredeti példányát postázza a 1535 Budapest Pf. 861. címre, vagy benyújthatja személyesen is (1022 Budapest, Bimbó út 18.). Minden esetben szükség van a szolgáltatásigénylő-lapra, tanévenként az iskolalátogatási igazolásra, valamint a Magyar Államkincstár által kiállított családi pótlékra való jogosultságot igazoló, 120 napnál nem régebbi dokumentum másolatára.
Jó tudni!
2021-ben 22%-kal nőtt a pénztártagok által átlagosan igénybe vett beiskolázási támogatás összege az azt megelőző évhez képest. Tavaly az egy főre eső kifizetés meghaladta a 120 000 forintot. A szolgáltatást kihasználó pénztártagok száma 43%-kal, míg a Pénztár által ezen a jogcímen teljesített összes kifizetés 77%-kal szárnyalta túl a 2020-as összeget.
2022-ben tagjaink már az első félévben nagyobb összegben igényeltek iskolakezdési támogatást, mint 2020-ban éves szinten.
Sok esetben szülőként későn vesszük észre, hogy milyen fontos lett volna gyermekünk pénzügyi tudatosságának fejlesztése. Ugyanez igaz az egészségtudatosságra is, amelyet szintén érdemes már gyerekkorban kialakítani, fejleszteni.
ElolvasomA Pénzcentrum körképében annak járt utána, mennyire jellemző, hogy pénztári megtakarításból fedezze valaki a jelzáloghitele havi törlesztőjének részét esetleg egészét. Miért éri meg? Mert így 20%-kal mérsékelhetjük a hitelterheinket.
ElolvasomA Semmelweis HELP névre hallgató applikáció és weboldal abban nyújt segítséget a szülőknek, hogy a gyermekeik betegsége, vagy balesete (égés, állati harapás, rovarcsípés stb.) esetén mikor kell elindulniuk az ügyeletre, kórházba, illetve otthon hogyan enyhíthetők az észlelt tünetek.
ElolvasomÚristen, milyen nehéz a gyerek iskolatáskája! – kiállt fel sok szülő mostanában. Sajnos ilyenkor derül ki, hogy a gyerek által választott trendi modell nem ideális mindennapi viselet. Érdemes megfontolni a gerincgyógyász szakorvos tanácsait táska, íróasztal vagy szék vásárlásakor.
ElolvasomA mai világban sajnos elég nehéz, bár nem lehetetlen betartani azokat a szabályokat, amelyekkel megőrizhetjük egészségünket – írja a Webbeteg.hu
Elolvasom