A 25 éves jubileumát ünneplő Patikapénztár megújította a kártyáját. A február 1-től kibocsátott kártyák a pénztártag, pénztár és szolgáltató szoros együttműködését jelképezik.
2024-02-05
25 évvel ezelőtt 165 gyógyszerész összefogásával indulhatott el a Patikapénztár. Kevés magyar tulajdonú kis- és középvállalat büszkélkedhet azzal, hogy sikeresen belépett a felnőttkorba, azzal pedig még kevesebben, hogy az indulás óta töretlen a növekedése külső befektetői segítség nélkül. A Patikapénztárnak mindez sikerült. Márkát épített és azóta, generációkon át erősíti. Mi a titka? Egyrészt az, hogy méretéből adódóan mindig gyorsan tudott alkalmazkodni a jogszabály-változásokhoz, a tagjai elvárásaihoz, a technológiai fejlődéshez. Legalább ilyen fontos sikertényező, hogy az indulása óta egyetlen világos érdek mentén fejlődik, ez pedig a pénztártagoknak nyújtott minőségi szolgáltatás. Ez határozza meg a Pénztár viszonyát a szolgáltatóival, a munkáltatói partnereivel, a beszállítóival. Mindenki számára egyértelmű, hogy ez az összefogás a tagokért jött létre, és ma is az ő érdekeiket szolgálja a pénztár növekedése.
A patikakártya mára a márka egyik legfontosabb ismérve lett, a szolgáltatási kifizetések 66%-a kártyás költésként történik. Hosszú út vezetett ideáig. A Pénztár a szektorban szinte elsőként bocsátott ki kártyát a kétezres évek elején, amikor a lakosság alig harmadának a zsebében lapult bankkártya. A gyógyszertárak viszont már akkor vállalták, hogy náluk lehet fizetni a zöld plasztikkal annak ellenére, hogy a POS terminál még kuriózumnak számított egy szolgáltatónál. Több éves informatikai fejlesztéssel elkészült a saját engedélyezési rendszerünk is, ami rendkívül költséghatékonnyá tette a kártyaelfogadást, így a kisebb árbevételű vagy nyereséghányaddal működő szolgáltatók számára is megnyílt az út a kártyaelfogadás előtt.
Egy márka sikeréhez azonban nemcsak az innováció, hanem az állandóság is hozzátesz. A Pénztár esetében az értékek állandósága a 25 éve változatlan patikakártyában vált kézzelfoghatóvá. Most mégis elérkezettnek láttuk az időt a ráncfelvarrásra az alapértékek megtartása mellett. Maradt a patikás zöld szín és a pénztártagok, pénztár és szolgáltatók hármasegységét szimbolizáló arculat, de annak érdekében, hogy ezt az összhangot semmi ne zavarja meg, a plasztik hátoldalára kerültek az adatok: a kártyaszám, a tagi azonosító és a lejárati idő.
Változatlan módon lehet fizetni az elfogadóhelyeken a 2024. február 1. után kibocsátott új, hároméves lejáratú kártyákkal és az érvényes régi kártyákkal is. A Pénztár az infláció ellenére sem változtatott az elfogadóhelyi jutalékon, hogy tagjai minél szélesebb körben költhessenek a kártyájukkal. A kártyagyártás díja is változatlan, amely költséget továbbra is mérsékelhetjük a hűségpontok beváltásával. Sőt! A márciusi ÉnPénztáram♥ akcióban duplán számítanak a kártyagyártásra elköltött hűségpontok. Ajánlatunk érvényes akár a belépéskor igényelt új főkártyára, új társkártyára, lejárat vagy elvesztés (letiltás) miatt gyártott kártyára. A részletekről tájékozódjon a honlapunkon március 1. után.
Kártyás pénztárként elvárjuk a tagjainktól, hogy mindig legyen érvényes kártyájuk, amellyel kényelmesen, költséghatékonyan és biztonságosan tudják költeni a pénztári megtakarításukat. Tagjaink a belépési nyilatkozat aláírásával egyúttal patikakártyát is igényelnek, a lejáratot megelőzően pedig automatikusan – akár a bankok – postázzuk az új kártyát.
Márciusban extra hűségpontért biztosíthatja, hogy minden fontos pénztári információ időben eljusson Önhöz.
ElolvasomA bankokban hatalmas összeg hever nem kamatozó számlán, míg a Patikapénztárban tavaly 8%-ot lehetett elérni. Ezek szerint nem javult az emberek pénzügyi tudatossága?
ElolvasomÉvente közel 40 ezer eset, mintegy 13 ezer halott, több tízezernyi maradandó egészségkárosodás. A riasztó számsor a stroke hazai statisztikája. A súlyos következményeket csökkentheti a Motion Scan.
ElolvasomMárcius 15-től elérhető a bevallástervezet a KAÜ-azonosítóval rendelkezőknek a NAV oldalán. Minél előbb rendelkezik az adó-visszatérítésről, annál hamarabb kerül az adója az egészségszámlájára.
ElolvasomWebáruházunk kínálata is bizonyítja, mennyire sokrétű az egészségpénztári megtakarítás felhasználhatósága.
Elolvasom