A legtöbb tagunk örömmel veszi, hogy gyorsabban jut hozzá a készpénzfizetési számlái ellenértékéhez. Vannak azonban, akik inkább egy összegben szeretnék megkapni a pénzüket. Számukra is van megoldásunk.
2024-09-05
Augusztus elején startolt el újdonságunk, az elszámolásra beküldött számlák részletekben való kifizetése. A lehetőség azoknak a tagjainknak segít, akik évek óta rendszeresen küldenek be számlákat, de a befizetésük rendre elmarad a számlák összegétől. Nekik eddig két lehetőségük volt: a számla végösszegének egy részéről lemondtak és csak az „egyenleg erejéig” kérték a kifizetést vagy akár több éven át türelmesen vártak a teljes összegre, amíg rendelkezésre állt a pénz a fedezeti számlájukon.
A Pénztár most bevezetett informatikai kiszolgáló rendszere azonban megteremtette a lehetőségét egy új, eltérő logikán alapuló elszámolási módnak. Büszkék vagyunk arra, hogy a szolgáltatást az mfor.hu-n megjelent cikk is megemlíti. Gergely Péter a BiztosDöntés.hu szakértője többek között ezt az újdonságot említette példaként, hogy a pénztárak milyen szolgáltatásokkal igyekeznek bővíteni tagságukat.
Kiindulásként azt feltételezzük, hogy a pénztártag a beküldött számlája ellenértékéhez szeretne mielőbb hozzájutni. Két módon tud segíteni a Pénztár ebben. Egyrészt a rögzített számlák kifizetése elsőbbséget élvez a patikakártyás költéssel szemben, ezért tagjaink csak a számlák összegét meghaladó egyenlegükhöz férnek hozzá kártyájukkal. Másrészt a Pénztár a 2000 forint feletti számlák esetében részletekben is kiutalja az összeget a pénztártag egyenlege terhére. Az utalásba automatikusan a legkorábban rögzített számlák kerülnek, ami miatt augusztusban sok tagunk kapott pénzt a már régen elfelejtett – akár 2020-ban beküldött – számlája részkifizetéséből.
Hogyan működik a részletkifizetés?
Automatikusan jár a tagjainknak. Aki nem szeretne élni a gyorsabb kifizetés lehetőségével, le tud iratkozni a szolgáltatásról.
A kifizetés sorrendjét a Pénztárnál történt rögzítés dátuma határozza meg. Figyelem, ha Ön korábban több, akár eltérő évben kiállított számlát küldött be egyben, előfordulhat, hogy nem a legrégibb számláját fizetjük ki legkorábban. A számlák rögzítési sorrendjén nincs mód változtatásra.
2000 forintnál kisebb összegű számlákra nem vonatkozik a lehetőség.
A részlet összegét és a részletek számát a pénztártag egyenlege határozza meg. Az egészségpénztári utalási napokon – hetente többször – folyamatosan történik a számlák kifizetése.
A legkisebb utalható részlet 2000 forint, kivéve, ha a számla összes fennmaradó hányada nem éri el a 2000 forintot.
Mit tegyek, ha nem szeretném ezt a szolgáltatást?
A részletkifizetési lehetőségről bárki leiratkozhat a már beküldött és a még beküldésre váró számláira vonatkozóan is. Ha most küld be számlát, a számlabeküldéshez használt rendelkezőnyilatkozaton jelölje meg a vonatkozó részt. Kérjük, ne felejtse el, hogy ebben az esetben a korábban rögzített számlákat is csak egy összegben tudjuk kifizetni.
Ha nem most küld be számlát vagy nem mellékel rendelkezőnyilatkozatot, de szeretne leiratkozni a részletkifizetésről, ezt a nyomtatványt juttassa el hozzénk e-mailen az egyeniszamla@patikapenztar.hu címre.
FIGYELEM! A rögzített számlái befoglalják az egyenlegét, azaz kártyás szolgáltatásra csak a sorban álló bizonylatok összegén felüli befizetést tudja fordítani akkor is, ha nem él a részletkifizetés lehetőségével!
Patikatipp, ha sok a készpénzes számlája és szeretné felgyorsítani a kifizetésüket
Annak érdekében, hogy mielőbb használhassa a kártyáját, javasoljuk, hogy a kifizetett számlarészletet azonnal fizesse vissza a pénztári számlájára bankkártyájával. Ennek a legkényelmesebb módja, ha aktiválja a Mesterkártyáját. Kösse össze a patikakártyáját és a bankkártyáját annak érdekében, hogy automatikusan újratöltődjön a patikás számlája, amikor 5000 forint alá csökken az egyenlege. Ebben az esetben az Ön által korábban beállított összeggel terheljük meg a bankkártyáját, amely a működési költség levonása után azonnal költhető patikás egyenleg lesz. A feltöltésre jár a 20%-os szja-visszatérítés!
Mostantól jobban tervezhető a készpénzfizetési számlákhoz kapcsolódó részletkifizetési szolgáltatásunk. Áprilistól, ha a hónap utolsó munkanapján befizet, még aznap visszakapja a bankszámlájára részletkifizetésként az utalható összeget.
ElolvasomÚj sorozatunkban az egyéni számla 180 napos egyenlegéből, a munkáltatói célzott támogatásokból azonnal finanszírozható ernyőszolgáltatásainkat vesszük sorra. Áprilisban a kisgyerekes családok körében legnépszerűbbeket mutatjuk be.
ElolvasomValószínűleg nem minden jövedelemre terjed majd ki a gyermekeket nevelő anyák adómentessége. A lakáskiadásból származó bevétel után fizetett szja visszaigénylésére például továbbra is a pénztári befizetés teremthet lehetőséget.
ElolvasomJavában tart a 40 napos nagyböjt, amivel a keresztények húsvétra készülnek. Böjtölni azonban akkor is érdemes, ha ezt nem vallási okokból tesszük, hanem az egészségünk megőrzése a célunk.
ElolvasomSokkal több szó esik a munkahelyi stressz megbetegítő hatásáról, mint arról, hogy a munkánk akár védheti is az egészségünket.
Elolvasom