A gyógyszerészek is az alapellátási közösség részévé válnak

Azzal, hogy a gyógyszerészek extra kompetenciákat kapnak, az alapellátási közösség részeivé válhatnak, és hosszú távon be tudnak kapcsolódni egy praxis közösségének a működésébe. Erről beszélt Bidló Judit, az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár egy konferencián.


2025-11-05

A helyettes államtitkár azt mondta, hogy négy területen folyik a fejlesztés, az egyik a digitális kompetenciák erősítése, például az, hogy a gyógyszerészeknek legyen hozzáférésük az EESZT bizonyos mélyebb adataihoz, illetve, hogy hatékonyabban tudjanak kommunikálni az orvosokkal.

„Fontos lenne, hogy a gyógyszerészek a terápia követésében, a monitorozásban részt tudjanak venni, és sokkal több visszajelzést tudjanak adni a terápiáról, illetve arról, hogy egy-egy gyógyszernek adott esetben milyen a mellékhatása. Receptírási jogot is fognak kapni, erre vonatkozóan már megjelent a rendelet, október elsején hatályba is lépett. Első körben azokra a gyógyszerekre lesz receptírási joguk, amiket a beteg krónikus betegségre szed, és meghatározott alkalommal már kiváltotta a gyógyszertárban” – idézi a Telex Bidló Juditot.

A portál cikke azt is megemlíti, hogy ha a gyógyszerészek szeretnének védőoltásokat is beadni, erre is meglesz a lehetőség. „Természetesen akkor, ha tartják a minimum feltételeket. Az nem lehet, hogy ha valakinek van egy kis előtér a patikában, akkor ott oltogassák a betegeket, kell egy elkülönített helyiség és egy licencvizsga is, amit elvégeznek a gyógyszerészek” – hangzott el a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság konferenciáján, ahol Bidló azt is mondta, hogy a háziorvosok sem kapnak a kötelező oltásokért honoráriumot, de megoldás lehet, hogy a receptre kiváltható védőoltásokért a gyógyszerészek kapjanak extra összegeket.

Borítókép: created by www.freepik.com/dc studio

Ezek is érdekelhetik...

Novemberben visszakapja a működési költséget – hűségpontban!
Novemberben visszakapja a működési költséget – hűségpontban!

Az Egészség nem MIND1! Ha most pontosan 111 111 Ft-ot befizet, visszakapja a működési költséget hűségpont formájában. Régi tagoknak 6666 pontot, az új belépőknek 3333 pontot írunk jóvá.

Elolvasom
Ki ne vágyna hollywoodi mosolyra!
Ki ne vágyna hollywoodi mosolyra!

Fogaink állapota az életmódunk tükre: befolyásolja az egészségünket, és ránézésre besorol bennünket egy társadalmi osztályba. Dr. Perger Alexát, a MindentMent szakorvosát kérdeztük a modern szájhigiéniáról.

Elolvasom
Mi vagyunk az unió fekete báránya
Mi vagyunk az unió fekete báránya

Rossz a hazai egészségügyi költések struktúrája. Többek között erre a problémára mutatott rá Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja META konferenciáján.

Elolvasom
Nevezze be munkatársait a MIND1 akcióba
Nevezze be munkatársait a MIND1 akcióba

Csatlakozzon a Patikapénztár év végi befizetési akciójához, és pulykapénzként adjon 111 111 forint munkáltatói tagdíj-hozzájárulást. Dolgozói novemberben nemcsak a 20% szja-visszatérítéssel kapnak többet, hanem a működési költséget is visszaadjuk hűségpontokban.

Elolvasom
Hirdesse ki cégénél a tagajánló programunkat!
Hirdesse ki cégénél a tagajánló programunkat!

A nyilatkoztatási időszak remek alkalom arra is, hogy meghirdesse cégénél az év végéig tartó tagajánló programunkat. Így jövőre még több munkatársa fogja kihasználni a vállalati egészségtámogatást.

Elolvasom