Cafetéria Kalkulátor


Ossza fel optimálisan a cafeteriakeretét! Kalkulátorunkkal kiszámolhatja, mennyibe kerül az adott juttatás – vagyis a munkáltató által biztosított bruttó keretből mennyit tud elkölteni juttatásonként a hatályos adószabályok alapján. Segítségünkkel az élethelyzetéhez és a céljaihoz igazíthatja a cafeteriakeretét, hogy a legtöbbet hozza ki a céges juttatásból.

Hogyan használja a kalkulátort?
  1. Adja meg a bruttó cafeteriakeretét.
  2. Adja meg, melyik célra mekkora összeget költene.
  3. Ha az elképzelése meghaladja a rendelkezésére álló cafeteriakeretét, módosítsa az egyes célokra kért összeget.
  4. Ha azt szeretné tudni, hogy melyik juttatás eredményezi a legtöbb költhető forintot, egy juttatáshoz írjon összeget, a többi kockába írjon nullát. A „Keretből eddig felhasznált összeg” mutatja a juttatás adóval növelt értékét. Ismételje meg ezt juttatásonként ugyanazzal, hogy össze tudja hasonlítani az eltérő adómértékből eredő különbséget.
  5. Ne feledje, az adott juttatás után keletkező adófizetési kötelezettsége vagy adó-visszatérítési lehetősége is befolyásolja a költhető forintjait, ha nem is azonnal. Ellenőrizze, hogy az „szja + szocho fizetési kötelezettség az igénybevett célzott önsegélyező támogatásra” vagy a „munkáltatói tagdíj-hozzájárulás után járó adókedvezmény” sorban megjelent-e valamilyen szám.

0%-os adóval adható juttatás 28%-os adóval adható juttatás 33,04%-os adóval adható juttatás Bérként, 69,92%-kal adózó juttatás
Nincs max. 450 000 Ft Nincs felső határa 23 200 Ft Nincs felső határa
Munklátató által biztosított bruttó juttatási keret Keretből eddig felhasznált összeg Célzott támogatás önsegélyező szolgáltatásra SZÉP Kártya Célzott támogatás egészségpénztári szolgáltatásra Csekély értékű ajándék Önkéntes pénztári munkáltatói tagdíj-hozzájárulás Nettó bér
 Ft  Ft  Ft  Ft  Ft  Ft  Ft  Ft 
Szja + Szocho fizetési kötelezettség az igénybevett célzott önsegélyező támogatásra (24,92%) *:  Ft
A munkáltatói tagdíj-hozzájárulás utáni adókedvezmény (20%)  Ft

* Adóévre vonatkozó szja-bevallásban kell bevallani és megfizetni a pénztár által kiadott adóigazolás alapján.