A kétezres években indult átalakulási folyamat a végéhez közeledik. Az utolsó szakasza a pandémiával kezdődött, az Evergreen konténerszállító hajó tavaly márciusi elakadásával folytatódott és várhatóan az orosz-ukrán konfliktussal zárul. Ez lesz az utolsó elem mielőtt elindulhat a konszolidáció – véli Trautmann László, a Patikapénztár Ellenőrző Bizottságának és az MKT Fejlődésgazdaságtani Szakosztályának elnöke.

Milyen irányba mutat az átalakulás?

A tudásalapú gazdaságra való áttérés zárja az elmúlt ötven év biztonság- és gazdaságpolitikáját. A biztonság kerül előtérbe, ami már nem csupán a katonapolitikát jelenti, hanem megjelenik minden gazdasági döntésben, a különböző gazdaságpolitikai intézkedésekben. Ebből a szempontból beszélhetünk például az energiáról, az energiaárak változékonyságáról, az élelmiszerekről és ezzel összefüggésben az egészségről is. A kihívásokra adott válaszokban pedig az egyéni reakciók mellett megjelennek a jól működő közösségek. A települések, önkormányzatok, lakóházak energiaközösségeket alakítanak, a vállalatok pedig támogatják a munkatársaik erőfeszítését, hogy egészségesen éljenek. Az egészségmegőrzés is biztonsági szemponttá kezd válni, sokkal inkább, mint korábban volt. A mindennapi gazdálkodásban a hosszú távú szempontok kerülnek előtérbe.

Hol jelenik meg a korszakváltás a mindennapjaink során?

Például a közértben, a bevásárlókosarunkban. Az élelmiszereknek már nem egyszerűen az élvezeti értékük számít, hanem a szervezetünkre gyakorolt hatásuk, az egészséghez vagy betegséghez való hozzájárulásuk. Ez mozgatja az étrendkiegészítők piacát is. Ahogy romlik az ellátórendszer, az egyének feladatává válik, hogy gondoskodjanak az egészségük védelméről. De ezért erőfeszítéseket kell tenni. 

Az energiaközösségek mintájára kialakulnak egészségközösségek is?

Igen. Ezeknek az a szerepük, hogy az előbb említett egészségmegőrzés érdekében tett erőfeszítésekben segítsék az egyéneket. Sokféle közösség képzelhető el. Lehet pénzügyi, kockázati vagy bizonyos intézményhez való kötődés. Minden országban elindult az útkeresés, amit a kormányzatok is segítenek: a különböző gazdaságpolitikai intézkedésekkel ösztönzik az egészségtudatosság növekedését. Muszáj, mivel az a biztosítási modell, ami a kilencvenes évekig jellemezte Európát, már nem fenntartható. 

Miért nem hatékony ma a szolidaritás-elvű, kötelező járulékfizetésen alapuló Bismarck modell?

Alapvetően azért, mert most az egyéni erőfeszítésekre kell nagyobb hangsúlyt tenni. A huszadik századot jellemző tömegtársadalom megszűnt, felváltotta a személyre szabott gondoskodásra való igény. Ebben mindenkinek magának kell erőfeszítéseket tennie azért, hogy egészséges maradjon. Az erőfeszítés egyik lépcsője, hogy meg kell keresni azt a közösséget, ami őt a legjobban segíti a céljai elérésében. Az állampolgárok tanácsot, segítséget várnak. Ez válik a gazdaságpolitikák fő irányává minden országban.

Úgy tűnik, az átalakulás nem zökkenőmentes. Mostanában inkább a félelmek, konfliktusok jellemzik a világot, Magyarországot különösen. Mi a gond?

Két probléma van, az egyik, hogy ehhez bizalomra van szükség, a bizalom kiépítése pedig hosszadalmas idő. Különösen a mi térségünkben, ahol az elmúlt harminc – vagy inkább százötven – év a bizalmatlanságra épített. A nyugati társadalmak magasabb bizalmi szinten működnek. A másik nehézség, hogy az új közösségeknek nem az a feladatuk, hogy mindentől megmentsék a tagjaikat, hanem az, hogy megmutassák, hol van szükség egyéni erőfeszítésre a fejlődéshez. Magyarországon azt gondoljuk, hogy az orvos varázsló, aki mindent megold egy pillanat alatt. Az a neoliberális örökség, hogy az élvezetre kell koncentrálni és meg kell szabadulni a fájdalomtól, nem múlt el nyomtalanul. Nehezen vesszük tudomásul, hogy nevelnünk kell saját magunkat. Az egészség, az egészségmegőrzés, az erre való takarékoskodás fájdalmas tanulási folyamat. A testünk üzeneteire, a saját élethelyzetünkben adódó kihívásokra kell reagálnunk, ha azt keressük, hogy mi a helyes és mi a helytelen. A közösség feladata, hogy ezt a tanulási folyamatot segítse.

Egyre több felmérés szerint a munkahelyünktől várjuk a gondoskodást. Mi a szerepük a gazdasági szereplőknek az egyéni erőfeszítésekben?

Azt gondolom, az a vállalat tud talpon maradni, amelyik egy klasszikus közösséget épít, az ókori értelemben vett barátság felé mozdul. Az erény közös gyakorlása érdekében működik együtt és ezt minél szélesebb értelemben tudja átadni a tagjainak. A modell központi eleme az egészségmegőrzés: a cég piaci teljesítményét befolyásolja, hogy gondoskodik-e a munkavállalóiról. A COVID óta globális jelenség, Magyarországon pedig fokozottan igaz, hogy a munkavállalók leginkább a munkaadójukban bíznak. Az állampolgár abban bízik leginkább, aki a legközelebb van hozzá – ez a közvetlen főnöke –, legkevésbé pedig abban, aki a legtávolabb esik, például a politikai vezetők. A munkáltatói gondoskodás, és ennek részeként az egészségmegőrzésben vállalt felelősség, kulcs a vállalat fennmaradása szempontjából. A cégek előbb-utóbb kénytelenek lesznek az ellátórendszerbe is bekapcsolódni valamilyen módon. 

Egyedül a vállalat feladata a gondoskodás?

Természetesen nem. A tág értelemben vett gazdaságpolitikai irányítás  egészének kell a folyamatot biztosítania, beleértve annak globális, regionális és hazai összetevőit is.