Rendszeres szűréssel megőrizheti a látását

Március 6. a Zöldhályog Világnapja. Minél korábban felismerik és kezelik a glaukómát, annál sikeresebben késleltethető a látásromlás, s így megelőzhető a vakság kialakulása.


2024-03-05

Magyarországon a betegség 200–300 ezer embert érinthet. A betegség előfordulási gyakorisága az életkor előrehaladtával egyre nő: míg 40 éves korban nagyjából a lakosság 2%-át érinti, addig 80 éves korban ez az arány már 10%-ra emelkedik. A gyógyíthatatlan betegség létrejötte nem függ az életmódtól, étrendtől, csupán annyi bizonyos, hogy a hajlam örökölhető, és hogy gyakorisága az életkor előrehaladtával nő. Korai diagnózissal, hatékony gyógyszeres kezeléssel és rendszeres orvosi ellenőrzéssel azonban a látás akár egy életen át megőrizhető.

A szakemberek szerint 40 év felett mindenki számára ajánlott a szemorvosi ellenőrzés. „Komplett szűrővizsgálattal ugyanis a betegség kizárható, és a megelőzésnek, illetve a kezelésnek nagy szerepe van a látás fenntartásában. Amikor már látásromlás jelentkezik, abban a fázisban a betegség visszafordíthatatlan” – ismerteti dr. Nagy Zoltán Zsolt egyetemi tanár.

Sajnos – mivel a zöldhályog hosszú ideig teljesen tünetmentes – betegek mintegy 50%-a nem kerül felismerésre, már csak a nagyon súlyos látásromlás vagy vakság időszakában, azaz a betegség késői stádiumában. Pedig a szemész fájdalommentes vizsgálattal már akkor is felismeri és sikeresen tudja kezelni a betegséget, amikor a páciensnek még egyáltalán nincsenek panaszai. Ezért rendezik meg 2008 óta minden évben a Glaukóma Világnapját, illetve Világhetét.

Ez jó apropó lehet a pénztártagoknak is, hogy az egészségpénztári megtakarításukat kihasználva felkeressék a szemorvost. Az Önhöz legközelebbi specialistát kényelmesen kiválaszthatja az oldalunkonA szolgáltatóknál feltüntetjük, hogy milyen kedvezményt kínál a patikakártyás fizetés esetén, amely a 20%-os szja-visszatérítés mellett tovább növeli a patikás tagság értékét.

Amennyiben a vizsgálatot megelőzően személyes egészségtervet készíttet és az tartalmazza a zöldhályog-szűrést, plusz 10%-os szja-visszatérítésre is jogosulttá válik a vizsgálat árára vonatkozóan. Ez a kedvezmény az egyéni befizetésre járó 20%-os adóvisszatérítésen felül (de a 150 ezer forintos keretösszegen belül) vehető igénybe. Az egészségterv költsége és az abban előírt szűrővizsgálatokat is finanszírozhatja patikakártyával.

Ha a szemvizsgálat során megállapítják, hogy Önnek szemüvegre vagy kontaktlencsére van szüksége, a lencsét és a keretet is finanszírozhatja az egészségpénztárból. Ebben az esetben kérjük, hogy az orvosi javaslatot is juttassa el hozzánk. Ezt legegyszerűbben az oldalunkon a Számlafeltöltés menüpontra kattintva teheti meg a nap 24 órájában. A felület használata netpénztári regisztrációhoz kötött.

Borítókép: freepik.com/cookie_studio

Ezek is érdekelhetik...

Egyre megfontoltabbak a családok
Egyre megfontoltabbak a családok

Minden negyedik, a bankok által folyósított lakáshitel támogatott formában, CSOK Plusz hitelként kerül az ügyfelekhez – mutat rá a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A családok megfontoltságát jelzi az is, hogy egyre többen veszik igénybe az egészségpénztárak lakáshitel-törlesztési támogatását a havi kiadásaik csökkentése érdekében.

Elolvasom
A kártyás fizetés mindent visz!
A kártyás fizetés mindent visz!

A bankkártyás fizetések száma nőtt, míg a készpénzhasználat csökkent az országban – derül ki az MNB második negyedévre vonatkozó adataiból. Ugyanez igaz az egészségcélú költésekre is: a patikakártyás fizetések lekörözték a készpénzes vásárlásokat összegben és darabszámban is.

Elolvasom
Trendteremtő fizetési megoldások a Patikapénztárban
Trendteremtő fizetési megoldások a Patikapénztárban

Az Azonnali Fizetési Rendszerre épülő fizetési megoldások kapcsán számos új lehetőséggel találkozhatunk a boltokban. A Pénztár is lépést tart a banki innovációkkal, hogy minél kényelmesebbé és olcsóbbá tegye tagjai számára a pénzmozgást.

Elolvasom
Újabb lökést kaphat a prevenció
Újabb lökést kaphat a prevenció

Elkészült a kormány tízéves nemzeti népegészségügyi stratégiája, amely a prevenciós szemléletet és a korai betegségfelismerést helyezi a fókuszba. Az egészségpénztárak számára ez egyáltalán nem új irány, hiszen tagjaink 10% adókedvezményre jogosultak az ilyen célú kiadásaik után.

Elolvasom
Ha baj van, áldozunk a magánorvosra
Ha baj van, áldozunk a magánorvosra

Gazdasági szakemberek és a magánegészségügyi szolgáltatók vezetői fejtették ki véleményüket a hazai egészségügyi ellátás minőségi és finanszírozási kérdéseiről a Portfolio Private Health Forum 2024 konferenciájának délelőtti szekciójában. Abban mindenki egyetértett, hogy olyan rendszerre van szükség, amely kiszámítható és az együttműködésre épít.

Elolvasom